ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)

- a Pro Horto Kft. által forgalmazott Termékek értékesítésére -

 

I. Általános rendelkezések

 

1. Szerződő felek rögzítik, hogy a Pro Horto Kertészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Pro Horto Kft.) főtevékenységként Mezőgazdasági Termékek ügynöki nagykereskedelmével foglalkozó gazdasági társaság. A Pro Horto Kft. az általa forgalmazott Termékek értékesítése kapcsán került Vevővel jogviszonyba, mely jogviszony részletes szabályozásaként felek jelen Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban: ÁSZF) írtakat kölcsönösen elfogadják és e szerint járnak el.

2. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:78. § (1) bekezdése alapján a Pro Horto Kft. és a Vevő kijelentik, hogy a Pro Horto Kft. lehetővé tette, hogy a Vevő másik fél az ÁSZF tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és azt a Vevő elfogadja.

3. A Ptk. 6:78. § (2) bekezdése alapján a Pro Horto Kft. félkövér és dőlt írásmóddal szedve külön tájékoztatja a Vevőt az ÁSZF mindazon rendelkezéseiről, amelyek lényegesen eltérhetnek a jogszabályoktól vagy a szokásos szerződési gyakorlattól. A felek rögzítik, hogy az ÁSZF rendelkezései megfelelnek a közöttük kialakult gyakorlatnak. Ezen kiemelt rendelkezésekről, feltételekről szóló tájékoztatást a Vevő megkapta, amelyeket kifejezetten elfogad.

4. Szerződő felek jelen Általános Szerződési Feltételekben rögzített jogviszonya az adott jogügylet kapcsán megkötött szállítási megállapodáson, adásvételi szerződésen vagy más írásbeli megállapodáson alapul. Ezen felül a felek között az ÁSZF által szabályozott jogviszony részét képezik azon kikötések és feltételek, amelyeket a Pro Horto Kft. árlistájában, az árajánlatában vagy a leadott megrendelés visszaigazolásakor átad, megküld. E körben a felek kölcsönösen hiteles, külön bizonyítást nem igénylő, írásbeli kommunikációnak fogadják el az e-mail útján történő levelezést azzal, hogy a Vevő és a Pro Horto Kft. által megadott e-mail címre küldött, vagy onnan érkező üzenetek legkésőbb a megküldést követő 72 órán belül közöltnek tekintendők.

 

II. Árajánlat, megállapodás

 

1. Felek rögzítik, amennyiben a Pro Horto Kft. által a Vevő részére megküldött árajánlatot a Vevő cégszerűen aláírva visszaküldi a Pro Horto Kft. részére, felek között jelen ÁSZF-ben és az árajánlatban foglalt feltételekkel szerződéses jogviszony jön létre. A Pro Horto Kft. az által tett árajánlata ajánlati kötöttségét kizárja. Az árajánlat annak elfogadásától számított 3 munkanapon belül visszavonható. Az árajánlatban feltüntetett árak az ÁFA-t nem tartalmazzák.

 

2. A Pro Horto Kft. fenntartja magának a jogot arra, hogy az árait időszakonként módosítsa. Az új ármegállapítás után feladott megrendelésekre nézve a korábbi ár érvénytelenné válik.

 

3. Ha a megrendelésben igényelt mennyiség eltér a Pro Horto Kft. szabványos csomagolási egységétől vagy annak többszörösétől, akkor a Pro Horto Kft. a következő nagyobb szabványos mennyiséget jogosult szállítani.

 

4. Vevő kifejezetten elfogadja, hogy a Pro Horto Kft. közreműködő, alvállalkozó igénybevételére jogosult.

 

III. Szállítás

 

1. Külön megállapodás hiányában az árlistában megadott árak telephelyi kiszolgálás ellett érvényesek. A szállítási és egyéb határidőket, valamint a Termékek átadás-átvételének időpontját az árajánlat tartalmazza. A szállítási határidőnek a gyártó hibájából történő esetleges meghosszabbodásáért a Pro Horto Kft. felelősséget nem vállal. A Vevő tudomásul veszi, hogy a fenti késedelemből eredő esetleges kárát a Pro Horto Kft nem köteles megtéríteni.

 

2. Amennyiben a megállapodás nem tartalmazza a kiszállítást, a Pro Horto Kft. fenntartja a jogot arra, hogy a szállítási árat az eladott Termékek árába építse bele, vagy külön díjtételként leszámlázza.

 

3. A kárveszélyviselés minden esetben a szállítónak történő átadás helyén száll át a Vevőre és ez a Termékek minőségi és mennyiségi átvételének helye is.

 

4. Az átadás-átvétel tényét, annak körülményeit a felek írásban rögzítik.

 

IV. Szállítás időpontja, részszállítások

 

1. A Pro Horto Kft. köteles a megállapodásban (II/1. pont) megállapított határidőn belül és az ültetési időszakot figyelembe véve megfelelő, ésszerű időpontban szállítani. Ennek ellenére nem alkalmazható szerződésszegés jogkövetkezménye, amennyiben határidőn túl, de még az ültetési időszakon belül szállít.

 

2. A Pro Horto Kft. jogosult a Termékek részletekben történő szállítására – ebben az esetben a Pro Horto Kft-nek joga van rá, hogy ezeket a részszállításokat külön-külön számlázza le.

 

V. A Termékek csomagolása

 

1. A termesztőpaplanok csomagolása 2 éves, UV-stabil fóliával történik. Amennyiben a tervezett felhasználás ennél hosszabb ideig fog történni, akkor felár ellenében lehetséges vastagabb csomagolás biztosítása. A raklapos áru zsugorfóliával és műanyagpántokkal kerül rögzítésre. A raklapos árut száraz, fedett helyen kell tárolni – ellenkező esetben a Pro Horto Kft. nem felelős semmilyen minőségromlás bekövetkeztéért.

 

VI. A tulajdonjog kikötése

 

1. A Pro Horto Kft. által leszállított Termékek mindaddig a Pro Horto Kft. tulajdonában maradnak, amíg a Vevő a vételárat ki nem fizeti. A tulajdonjog kikötése azokra az igényekre is vonatkozik, amelyeket a Pro Horto Kft. érvényesíthet a Vevővel szemben, ha a Vevő a Pro Horto Kft-vel egy vagy több kötelezettségét nem teljesít.

 

2. A Pro Horto Kft. által leszállított Termékek – amelyek a VI/1. pontnak a tulajdonjogra vonatkozó kikötések alá esnek – csak szokásos üzemi célra használható fel. Viszonteladást a Vevő csak a Pro Horto Kft. írásbeli engedélye esetén végezhet.

 

3. A Vevő – amíg a Termékek nem került a tulajdonába - nincs felhatalmazva arra, hogy a Termékeket elzálogosítsa, vagy azzal kapcsolatosan bármilyen más, ezekre vonatkozó követelést elismerjen.

 

VII. Fizetés

 

1. Amennyiben a felek másképpen nem állapodnak meg, a fizetés a számla keltétől 8 napon belül esedékes, készpénzben, vagy átutalással. Amikor a Vevő ezt a határidőt túllépi, akkor fizetési késedelembe esik. Késedelmes fizetés esetén a Vevő Ptk. 6:155. § (1) bekezdésében meghatározott évi késedelmi kamatot köteles megfizetni, amelynek mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat – idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat – nyolc százalékponttal növelt értéke. A Vevő fizetési késedelme esetén a Pro Horto Kft. további esedékes szállításokat a Vevő teljesítéséig vagy megfelelő biztosíték nyújtásáig visszatarthatja.

 

2. Szerződő felek a Termékek vételárát az árajánlat rögzítik a II/2. pontban foglaltak figyelembe vételével. A jogügyletet felek a megállapodásuk szerinti pénznemben (HUF, EUR) kötik, a nettó összegben határozzák meg. Amennyiben Vevő a devizában megkötött ügyletet forintban kívánja számláztatni, illetve fizetni, úgy a

 

3. Amennyiben Vevő csődeljárást kezdeményez maga ellen, felszámolási vagy csődeljárás eljárás van folyamatban ellene vagy elhatározza jogutód nélküli megszűnését vagy a cégbíróság hivatalból történő törlését rendeli el, fizetési kötelezettsége azonnal esedékessé válik és a Pro Horto Kft. jogosult a Vevővel kötött bármilyen megállapodástól való elállásra vagy felmondásra anélkül, hogy csorbulna a Pro Horto Kft-nek azon joga, hogy kártérítéssel vagy bármilyen egyéb jogorvoslattal éljen.

 

4. Ha a Felek részletfizetésben állapodnak meg és a Vevő elmulaszt egy határidőt, akkor a fennmaradó teljes összeg további felszólítás nélkül esedékessé válik és a késedelmi fizetés jogkövetkezményei alkalmazandók.

 

VIII. Behajtási költségek

 

1. Ha a Vevő egy vagy több kötelezettségét nem teljesíti határidőben, az igényérvényesítés valamennyi költsége – akár peren kívül, akár bírói úton történik – a Vevőt terheli.

 

IX. Felelősség

 

1. A Pro Horto Kft. bármilyen kárigényért csak akkor felelős, ha a kárt a Vevő a XI. pontban leírtaknak megfelelően bejelenti. A kárigényt úgy kell előterjeszteni, hogy azt a Pro Horto Kft. vagy egy harmadik személy megvizsgálhassa.

 

2. A Vevő kárenyhítési kötelezettséggel tartozik minden olyan kárigényre vonatkozóan, amit a Pro Horto Kft. követelhet.

 

3. A Vevő által követelt igazolható és jogos kárigény esetében a Pro Horto Kft. legfeljebb csak a kifogásolt Termékek számlaértékéig tehető felelőssé. A Pro Horto Kft. semmi esetre sem felel további károkért.

 

X. Felhasználás

 

1. A Pro Horto Kft. által szállított árukat csak a rendeltetési célnak megfelelően szabad használni. A Pro Horto Kft. nem felel a nem megfelelő használatból adódó károkért.

 

XI. Reklamációs feltételek

 

1. A Vevő köteles a szállításkor – vagy szállítás után haladéktalanul – megvizsgálni a Termékeket annak megállapítására, hogy az árajánlatban meghatározott Termékeket szállítottak-e, valamint a leszállított Termékek kiszerelése, darabszáma, csomagolása, tulajdonságai megfelelnek-e a megállapodásnak.

 

2. A Vevő köteles bármilyen állítólagos hiányosságot a leszállítástól számított 5 munkanapon belül a Pro Horto Kft-nek írásban bejelenteni. A bejelentésben a vevőnek a tételszámra (konténerszám, raklapszám) és/ vagy a Pro Horto Kft. számlájára kell hivatkoznia.

 

3. A Vevő köteles a rejtett hibákat, azok felfedezésétől számított 5 munkanapon belül a Pro Horto Kft-nek írásban bejelenteni. A bejelentésben a Vevőnek a tételszámra és/vagy a Pro Horto Kft. számlájára kell hivatkoznia.

 

4. Amennyiben a Vevő valamilyen hiányosságról nem tesz bejelentést a megállapított időn belül, úgy ezekre a szállításokra vonatkozóan a Pro Horto Kft. mentesül minden kötelezettségtől.

 

XII. Termesztési tanácsok

 

A Pro Horto Kft. által adott termesztési tanácsok nem kötelezőek, azokért a Pro Horto Kft. felelősséget nem vállal. A Vevőnek kell eldöntenie, hogy a Termékeket a helyi körülmények között felhasználhatja-e.

 

XIII. Vis maior (Force majeure)

 

1. Vis maior (Force majeure) alatt azokat a szerződéskötés időpontjában előre nem látható, megállapodás teljesítését akadályozó vagy gátló, rendkívüli, kivételes jellegű körülményeket értjük, amelyeket a Pro Horto Kft. nem képes befolyásolni, rájuk hatást gyakorolni, vagy amelyek ellenőrzési körén kívül esnek.

 

Különösen de nem kizárólagosan ide tartoznak a szállítás során érintett országokban extrém időjárási körülmények, földrengés, árvíz, villámcsapás, tűzvész, szélvihar, egyéb súlyos természeti csapás, katasztrófa, háború, lázadás, forradalom, zavargás, polgárháború, felkelés, országos vagy nagyméretű sztrájk, a szükséges nyersanyagok általános hiánya, előre nem látható termelési kiesés olyan Pro Horto Kft.knál és/vagy harmadik feleknél, amelyektől a Pro Horto Kft. függ, valamint általános szállítási problémák (természetbeni lehetetlenülés). Ide tartozik még az utólagos jogszabályváltozás, Termékek termelési területét érintő kisajátítás, közcélra vagy közérdekből történő igénybevétel, amennyiben ez a szerződés időpontjában nem volt előrelátható, export- vagy importtilalom, gazdasági embargó, karantén intézkedés (jogi lehetetlenülés). Vis maior esetében a Pro Horto Kft. mentesül a kártérítési kötelezettség alól.

 

2. A vis major esetén a Pro Horto Kft. köteles a Vevőt a körülmények által lehetővé tett leggyorsabban értesíteni.

 

XIV. Kölcsönös együttműködési kötelezettség

 

1. Felek együttműködésük során kötelesek egymást haladéktalanul tájékoztatni minden olyan tényről, körülményről, vagy eseményről, amely a közöttük fennálló szerződéses jogviszony teljesítését, vagy teljesülését, bármilyen mértékben befolyásolhatja.

 

2. Felek kötelesek egymást tájékoztatni a közöttük fennálló szerződésben meghatározott adataik, de különösen elérési címeik megváltozásáról, a változástól számított 5 napon belül bejelentik.

 

3. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásából fakadó hátrányos jogkövetkezményeket minden esetben a tájékoztatást elmulasztó, vagy késedelmesen teljesítő Félnek kell vállalnia, és viselnie.

 

4. Jelen ÁSZF módosítására a Pro Horto Kft. a Vevő tájékoztatása mellett jogosult. A módosított ÁSZF-et a módosítások hatálybalépését megelőzően és azt követően létrejött jogviszonyokra egyaránt kell alkalmazni.

 

XV. Záró rendelkezések

 

1. Felek megállapodnak abban, hogy – a másik fél által részére átadott kifejezett és írott engedély hiányában – a jelen megállapodás teljesítése során a másik fél által rendelkezésére bocsátott, vagy a másik fél működésével kapcsolatban tudomására jutott mindennemű adatot, információt, eljárást köteles üzleti titokként kezelni, kötelesek azt megőrizni, illetve tilos azt harmadik személy tudomására hozni, vagy harmadik személy részére hozzáférést biztosítani. Jelen pontban foglaltaktól eltérően a Pro Horto Kft. jogosult a Vevő adatait marketingcélokra felhasználni a Vevő előzetes tájékoztatása mellett.

 

2. Vevő hozzájárul ahhoz, hogy személyes adatnak vagy különleges adatnak minősülő adatait a Pro Horto Kft. a közöttük létrejött jogviszony teljesítése érdekében teljes körűen kezelje, és annak teljesítése érdekében harmadik személyek tudomására hozza. A Pro Horto Kft. vállalja, hogy az adatkezelést az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései alapján végzi, amely jogszabály tartalmazza a Vevő jogorvoslati jogait is.

 

3. Jelen ÁSZF időbeli hatálya 2021. január 1. napjától kezdődően annak visszavonásáig tart azzal, hogy az ezen pont szerinti időpontban folyamatban lévő szállításokra az ÁSZF szabályait megfelelően alkalmazni kell.

 

4. Felek a között fennálló szerződéses jogviszonyból eredő jogvitáikat elsődlegesen megkísérlik békés úton rendezni, ennek sikertelensége esetére azonban a Szentesi Járásbíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét fogadják el.

 

5. Egyebekben jelen ÁSZF-ben nem részletezett kérdésekre a Ptk. rendelkezései az irányadóak.